Curriculum Vitae

Varga Ildikó Rita Anna, VIRA (művésznevek). Hivatalos név: Dr. Varga Ildikó
Tanár, énekművész, operaénekes, zenetörténész (Dr. phil/Ph.D.), dalszövegíró, költő, író

Pécsett született, ahol alapfokú és középfokú tanulmányait is végezte. Édesapja zenei őstehetség, nagyapja kántortanító, édesanyja unkatestvére híres operettprimadonna (Németh Marika) volt. Iskolás évei alatt németül és oroszul tanult, ill. győztese és díjazottja volt több szépkiejtési-, és versmondó versenynek is. Zenei tanulmányait Pécsett kezdte a pécsi Liszt Ferenc Zeneiskolában zongora szakon nyolc évesen, ami mellett népi táncolni tanult. Nyolc éves kora óta lép fel rendszeresen színpadon.

A pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola óvónői tagozatán érettségizett, ahol a színjátszó kör tagja volt, rendszeresen fellépett az Ivasivka Mátyás vezette énekkar szólistájaként, ill. hangversenyeken zongorakísérőként. Első diplomáját a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte ének-zene tanár és népművelés szakon. 

Énekesi karrierjét musical- és operett-színpadokon kezdte, majd Budapesten kapott opera-, és koncerténekesi működési engedélyt Maria Teresa Uribe tanítványaként. Első önálló estjének dalszövegeit, amelynek címe: Funny Girl volt, maga írta, és saját verseit szavalta a Schubertiade c. hangversenyen Pécsett, ahol partnerei Kovács István, és Megyesi Schwartz Lúcia voltak.

2000-ben debütált a Kolozsvári Magyar Operában, a Hary Béla vezényletével és Kürthy András rendezésében bemutatott Nabuccóban, Fenena szerepében. Ugyanebben az évben a Honvéd Művészegyüttes és az InterOperett Gála szólistája is volt Budapesten.

2000 augusztusának végén Izlandra szerződött, ahol magánének és zongoratanárként dolgozott, több Mozart opera főszerepét énekelte el, és két koncertet adott a Reykjaviki Operaházban. Közreműködésével hallhatott először magyar népdalokat, népdalfeldolgozásokat az izlandi közönség.

2002-ben elnyerte a Budapesti Operabarátok Körének ösztöndíját, és aktívan részt vett a pécsi Florentin Kamarazenei Műhely munkájában. Kamarazenei hangversenyeken, de oratórium, operett, és musical előadásokon is szerepelt. 2004-ben izlandi dalokat mutatott be Magyarországon, 2006-ban pedig egyfajta „Gesamtkunstwerk”-et, egy olyan monodrámát hozott létre, amelyben a dalok, operaáriák, zongoraművek, a dráma és a vers egy alkotássá állnak össze. 2007/8-ban a Filharmónia Magyarország hangversenysorozatában Kodály Zoltán Háry János című daljátékának koncertváltozatában lépett fel, ahol mind Örzse, mind a Császárné szerepét elénekelte.

Számos énekes mesterkurzuson vett részt aktív hallgatóként, mint pl. Kristján Jóhansson, Hamari Júlia, Lorraine Nubar (a New Yorki Juilliard tanára), Dalton Baldwin (Jessye Norman kamarapartnere), Dietrich Fischer-Dieskau, Sólyom-Nagy Sándor, és Walter Moore kurzusain, valamint több alkalommal a budapesti Operaház által szervezett Nemzetközi Majki Énekes Mesterkurzuson, ill. a szombathelyi Bartók Szemináriumon. Budapesten akkreditált egyházzenei kurzust is végzett, ahol Bubnó Tamás tanítványa volt.

2008-ban diplomázott kiváló eredménnyel énekművész-tanár egyetemi szakon a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának Zeneművészeti Intézetében Kincses Veronika tanítványként. Tanulmányait 10 szemeszter helyett 4 alatt végezte el. 2008-ban felvették a grazi Universität für Musik és darstellende Kunst doktoriskolájának zenetörténet szakára, ahol Peter Revers tanítványa volt, s ahol 2015-ben védte meg Richard Wagner, Hungary, and the Nineteenth Century, Aspects of the Reception of Wagner’s Operas and Music-Dramas című Ph.D. disszertációját.

2008 óta publikál rendszeresen, korábban cikkeket és kritikákat is írt, jelenleg inkább esszéket és tanulmányokat jegyez. 2008 és 2011 között a MusiciansWho.hu állandó munkatársa volt. 2008-tól napjainkig a Parlando, Hírmondó, a Magyar Wagner Társaság Lapja, az Opera-Világ.hu, Magyar Kodály Társaság Hírei, GRAMOFON, Klasszikus és jazz, pécsi Dunántúli Napló, Baranyai Civil Korzó, és az 1945-1990, Pécs8 lapoknak is dolgozott zenei íróként, újságíróként.

2010 óta tart zenetörténeti prezentációkat és felolvasó koncerteket, működik közre tudományos projektekben, kiállítások munkájában. 2014-ben Domonkos Zsuzsanna felkérésére részt vett a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont Wagner és magyar barátai kiállításának munkájában, s kutatási eredményei a kiállítás kapcsán megjelent kiadványban is napvilágot láttak. 2014/15-ben az NKA Utazások a zene körül című nyertes pályázatának előkészítésében és kivitelezésében működött közre, Pécsett. 2017-ben az És a muzsika c. időszaki kiállítás, 2018-ban pedig a Fehéren izzó hegedű c. kiállítás kurátora és főmunkatársa volt Pécsett. (Csorba Győző Megyei Könyvtár, és Pécsi Kodály Központ.)

Az 1990-es évek vége/2000-es évek elejétől rendez. West Side Story rendezése 2011-ben Arany-minősítést kapott. Legjelentősebb rendezése a 2006-ban létrehozott Örök nő monodráma tekinthető, aminek ötletgazdája, főszereplője és társrendezője is volt, s amellyel egyfajta új műfajt teremtett. Mind a kiváló minősítést nyert West Side Storyhoz, mind egyéb, általa rendezett zenés darabhoz, musicalhez írt új magyar szövegeket, amelyek ősbemutatója általában a darabok bemutatójának napján volt.

2001-től tanít magánéneket, többek között a Pécsi Tudományegyetem hangképző tanára is volt. Tanári munkáját 2015-ben, az Országos Balassagyarmati Magánének Verseny kapcsán dicsérő oklevéllel jutalmazták. Tanítványai számos nemzetközi, országos, regionális és megyei verseny győztesei, helyezettjei és díjazottjai lettek, illetve felvételt nyertek Zeneművészeti Egyetemekre, színész-képzőkbe, operaházakba, színházak kórusaiba.

2017 nyarán szerezte tizedik, lelki segítségnyújtással kapcsolatos képesítését.

2017. december 12-én került kiadásra Kristály-híd című CD-je, ebben az évben jelentek meg először nyomtatásban versei, és ekkor került be dalszövege először egy országos verseny döntőjébe. 2018. január 19-én a Szárnypróbálgatók 2018, című jubileumi, országos antológiában publikálták verseit, 2018. február 28-án első önálló zenetörténeti sorozatának nyitó cikkével jelentkezett. (1945-1990, Pécs8-portál, Ex Libris Et Musicis. Ladislaus de Agócsy, Mozaikok rovat.) 2018. februárjától a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatója (Közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak).

Második, válogatás CD-je 2018. július 31-én jelent meg Százszorszép címmel, második lelki segítségnyújtással kapcsolatos képesítését 2018. júliusában szerezte, első önálló kötete 2018 augusztusában látott napvilágot Richard Wagner, Magyarország és a magyarok, 1842-1924 címmel.

2019. július 13-án vette át hatodik diplomáját (okleveles ének-zene tanár, M.Ed.), amellyel megszerezte tizenkettedik szakmáját/képesítését, 2019. szeptember 24-én honosították zenetudomány/zenetörténeti Ph.D-jét a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, 2019. december 3-án pedig megkapta szakvizsgázott pedagógus, közoktatás vezető képesítését a Budapesti Műszaki Egyetemen.

2020. április 7-én létrehozta a VirArt-brandet.

2020. szeptember 1–től Az Abaligeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.

2020. szeptember, októberében három előadást/felolvasó koncertet tartott Pécsett, a Köszönjük Magyarország nyertes pályázata teljesítésének keretében. (Pl. 2020. október 6-án az Országos Könyvtári Napok keretében a Pécsi Tudásközpontban.)

2020. novemberében első díjat nyert: Harmóniák, ellentétek és az „Isteni faktor” a zene és az érzelmek relációjának tükrében címmel tanulmánya jelent meg A harmónia dicsérete c. tanulmánykötetben. (Az SZTE JGYPK Művészeti Intézet Rajz-Művészettörténeti Tanszéke gondozásában. SZTE JATEPress, Szeged, 2020.)

Wagner: Wesendonck-Lieder dalciklusához készült fordítása jelent meg egy NKA-pályázat nyertes, online hangverseny kapcsán, 2021. 04. 25-én. (FUGA, Kéringer László, Borbély László.)

2021 szeptemberétől kísérleti bevezetésre kerül komplex tehetséggondozó koncepciója.

27-ik önálló tudományos munkája/tanulmánya A pesti Wagner-egylet alapításának 150. évfordulójára, Pest, 1872-Budapest, 2022. címmel jelent meg a Hírmondó Jubileumi kiadás – RWT 150 tanulmánykötetében. (Harmadik tanulmánykötetben való megjelenés, vezércikk. A Richard Wagner Társaság gondozása, 2022. október 4-én, pp. 3-16.)  

2022 decemberében elkészült saját festményekkel illusztrált mesekönyve.

2021/22/23-ban középiskolai és általános iskolai ének-zene tanár, karvezető.

Versei harmadik alkalommal jelentek meg országos antológiában. (2023. január 21., Szárnypróbálgatók 2023 – magyar anyanyelvű alkotók országos antológiája. XX. ORSZÁGOS, JUBILEUMI SZÁRNYPRÓBÁLGATÓK ANTOLÓGIA.)

Kutatásaival hozzájárult az ősei életét is bemutató Régi idők Látránya c. kétkötetes helytörténeti munka megjelenéséhez. (2023. január 22.)

2023 szeptemberétől ének-zene és zongoratanárként dolgozik Pécsett és Szászváron.

2023 októberében 98%-os Pedagógus Minősítést (II.) abszolvált.

Kristály-híd című Énekesi, szövegírói és szerzői CD-jének új, bővített kiadása 2023 decemberében készült el.

2023 decemberében és 2024 februárjában, éneklő/énekes növendékei öt díjat nyertek megyei és regionális versenyeken. (Összesítés: 42 díj, száznál jóval több fellépés, eredmény.)

2024 áprilisára elkészül első önálló verseskötete.

 

 

 

A CV frissítve: 2024. 03. 01.


 

 

 

 

 


Az oldal teljes tartalma Varga Ildikó szellemi tulajdonát képezi és teljes egészében szerzői jogvédelem alatt áll.